Az első rész itt.

„A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja” (idézet: wikipédia)

Jelenleg 4 fő hatalmi ágat különböztetünk meg: törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás és tömegtájékoztatás.

A négy hatalmi ág egymástól való elkülönülése a demokratikus berendezkedés alapvető, szükséges feltétele. 

Sajnos Magyarországon a törvényhozás és a közigazgatás már rég nem különül el: mindkettő (legalább 1998 óta) a mindenkor éppen hatalmon lévő párt kevesebb, mint egy tucat erősemberének kezében van.

A frakciófegyelemnek nevezett gombnyomogatási kötelezettség gondoskodik arról, hogy a törvényhozásban az úgynevezett képviselők gondolkodás nélkül egyfelé szavazzanak, fel se merüljön bennük, hogy választóik érdeke és saját lelkiismeretük mit diktálna.

A közigazgatást ugyanezek az erősemberek határozzák meg, kvázi hűbérúri alapon, egészen osztályvezetői szintig, néha még az alatt is. Régóta nincs már szó szakértő közigazgatási gárdáról, 4-8 évenként, politikai és/vagy személyes alapon cserélődik mindenki, akinek ráhatása van bármire is.

 
Az igazságszolgáltatás függetlensége is sajnos hiú ábránd már. 2010 óta visszavágták az Alkotmánybíróság hatáskörét (adó és költségvetési ügyekben nem mondhatnak véleményt, akkor sem, ha nyilvánvalóan alkotmányellenes az adott törvény, pl. visszaható hatályú), megsemmisítették az 1990 és 2011 közötti döntéseiket, megtiltották, hogy tartalmilag vizsgálják az alkotmánymódosításokat (!) és rengeteg olyan törvényt beemeltek az alkotmányba, amit előzőleg az AB alkotmányellenesnek minősített.
Ezen kívül feltöltötték az állományt párthű emberekkel, eltörölték az alkotmánybírák felső korhatárát. Ezzel párhuzamosan leszállították a bíróságokon dolgozó bírák felső korhatárát (ezt a kettőt így párhuzamosan nehéz lehetett megindokolni), az így megürült vezetői helyekre az újonnan felállított (és Fidesz által kinevezett vezetőjű) Országos Bírósági Hivatal nevű hatóság rakott új (immár párthű) embereket.
Ez a hivatal egyébként szinte fék nélkül nevezhet ki, helyezhet át, léptethet elő vagy fokozhat le bírókat. Egyes ügyeket pedig át lehet helyezni másik bíróságra, ha véletlenül mégsem baráti kézbe kerülne a döntés. Kérdés van?

Az igazságszolgáltatás része még az ügyészi szervezet, Polt Péter Fidesz-alapító hitbizománya.
Amelyik ügyben az ügyészség nem emel vádat, azt nem tárgyalja a bíróság.
Ha az ügyészség rosszul végzi a munkáját és emiatt a vád gyenge lábakon áll, még egy független bíró sem tud elmarasztaló ítéletet hozni. Ezért akinek esze van, az nem is a bírót veszi meg, hanem az ügyészt.

A három klasszikus hatalmi ág lerendezve, gond már csak a negyedikkel, a médiával van.

A baj nem nagy, hiszen az MTI ingyen nyomja mindenkinek a némileg megszűrt híreket (és mivel ingyen adja, vetélytársa nem is lesz), az ésszerűtlenül nagyra növelt közmédia (78 milliárdos költségvetés, öt tévéadó? most komolyan) teljes kontroll alatt van, beszélgetős és hírműsorai pár éve még elképzelhetetlen szinten nyomják a kormánypropagandát és az ellenzék démonizálását. Az egyetlen országos kereskedelmi rádió kézben, a két országos kereskedelmi tévé közül az egyik megszerezve, a másik pedig nem mer politizálni.

Mi szükség volt ebben a helyzetben a médiaadóra? Miért kellet felrúgni a kormánynak a számára kényelmes status quot? Aki ezt nem érti, az nem érti a NER-t és annak urait.

A NER lényege a háborús hangulat fenntartása és a paranoia. „Aki nem velünk, az ellenünk”. Orbán Viktor és társai nem erősek akarnak lenni, hanem az egyetlenek. Amíg van rajtuk kívül erő, van hatalom, ami nem az ő kezükben van, addig félnek attól, hogy kinőhet abból valami veszélyes.

Hiába hitte az RTL, hogy megúszhatja az agressziót, ha látványosan kerüli a politizálást. Nem értették meg, hogy a puszta létük, a nem uralt és kontrollált hatalmi ág létezése az, ami elfogadhatatlan a Fidesz és urai számára.

Olyan erős a rendszerszintű paranoia, hogy az RTL léte megengedhetetlen mértékű kockázatot jelent a kormányzat számára.

Így pusztulnia kell.