mihülyeség, minemaz

Nem komoly .. de ne csak én sírjak :)

2014. november 03. 16:36 - Macko

Építési napló:

Augusztus 30.

Házat akarunk építeni, de sajnos nincs pénzünk. Majd csak összedobjuk valahogy. Öcsém hegedűművész. A helyi AFÉSZ "Rózsafa" étteremben működő, ifjabb Kodály Zoltánról elnevezett vonósnégyes vezetője. Én ugyanott vagyok a ruhatárban belső ellenőr.



Szeptember 1.

Elhíreszteltük a rokonságban, hogy dédapánk 14 méter hosszan, 6 méter szélesen és 3 méter mélyen kincset ásott el. Így aztán 3 nap alatt elkészült a ház alapja.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: humor

Dávid és Góliát ? (második rész)

2014. szeptember 02. 13:47 - Pataky Úr


Kezdjük az elején:

A Közel-Kelet az emberi faj elterjedése óta mindig is lakott volt. Népek jöttek, mentek, legalább annyiszor hódították meg különböző nációk, mint a Kárpát-medencét. Jeruzsálem mindhárom nagy monoteista világvallás számára fontos hely.
A Hamasz támogatói (beleértve a magyar szélsőjobbot is, akik saját Trianon-revíziós álmaikat látják tükröződni a palesztinok harcában) legfőbb érve, hogy a palesztinok jogosan rakétázzák Izraelt, hiszen a zsidók 66 évvel ezelőtt elvették az országukat, „beköltöztek a konyhájukba”, így a dzsihád tiszta önvédelem.
Ezzel az a probléma, hogy a palesztinoknak sosem volt országuk. Több okból kifolyólag, az egyik az, hogy a terület legalább ezer, de inkább kétezer éve nem önálló, hanem valamilyen birodalom pici kis része. A másik (és fontosabb) hogy a palesztin név használata a mai értelemben (egy etnikai csoportra) kb. 50 éves találmány.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Izrael Gáza Hamasz

Dávid és Góliát ? (első rész)

2014. július 31. 18:52 - Pataky Úr

Most, hogy a gázai harcok okán szinte mindenkiből amatőr közel-kelet szakértő lett, úgy döntöttem én is leírom a véleményem a témáról:
A magyar kormány arra buzdítja a feleket, hogy ne háborúzzanak, hanem tárgyalásos úton rendezzék az ügyet. Ez szép, és jó ötlet is, csak hát az egyik felet úgy hívják, hogy Hamasz, ezt a szervezetet pedig a világ nagyjából összes civilizált országában terrorszervezetként tartják számon, hivatalosan deklarált céljuk pedig Izrael teljes megsemmisítése.

Tovább
Szólj hozzá!

Vigyázó szemetek Argentínára vessétek...

2014. július 31. 17:48 - Macko

Argentína ismét a csőd szélén harsogják a szalagcímek.
Messze van az fiam legyint a nagybátyám.
Igaz, de nézzük csak meg egy kicsit közelebbről, mi is történik.

Hogy kezdődött?

Egy szomorú délután 2001 decemberében az Argentin állam csődöt jelentett.
Ezzel  több mint 90  milliárd dollár hitel törlesztését mondták fel.

Bővebben az akkori válságról itt olvashattok.

2005 és 2010 között a beragadt hitelek több mint 90%-át "átstruktúrálták" hosszútávú, az eredeti névérték töredékét érő új hitelekre, azaz magyarul a hitelezők benyeltek egy csomó veszteséget.

De nem mindenki.

Tovább
Szólj hozzá!

Ide nekünk az oroszlánt is (második rész)

2014. június 17. 11:23 - Pataky Úr

Az első rész itt.

„A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja” (idézet: wikipédia)

Jelenleg 4 fő hatalmi ágat különböztetünk meg: törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás és tömegtájékoztatás.

A négy hatalmi ág egymástól való elkülönülése a demokratikus berendezkedés alapvető, szükséges feltétele. 

Tovább
Szólj hozzá!

A fagyi visszanyal...

2014. június 12. 13:38 - Macko

Nem nézek TV-t.
Már évek óta.

Műemberek, műproblémái + Bifidus Essensis.
Nah .....

Tegnap mégis bekapcsoltam.
Hadd lám mit  is lép a reklámadóval porig sújtott RTL Klub.
Mivel a Soap Opera, a VV Akárki, a kockahas nem igazán alkalmas felület a  visszavágásra, nyilván a híradóban tesznek valamit.
És tettek....

Nem a kormány eszetlen fikázásával, nem fröcsögve, nem harsányan hanem finoman tényekkel, számokkal... ahogy kell.
Örült a lelkem, és nem azért mert elhiszem hogy az RTL Klub hirtelen a független média élharcosává vált.
Pénzt szeretnének keresni továbbra is ez nyilvánvaló és ezért most felveszik a kesztyűt.

A FIDESZ az elmúltXévben kiválóan megtanulta hogy kell manipulálni a a széles tömegeket.
Rezsicsökkentés az egyszerűbbjének, unorthodoxia a pallérozottabbaknak.
Megy ez.

Ezzel szemben az RTL az elmúlt20évben szintén megtanulta a média kiskátét, tudja is használni.
Emellé  még rengeteg pénze is van.

Ugyanakkor nem tudom letörölni a kaján vigyort sem az arcomról.
Ki hitte volna hogy egyszer még az  RTL lesz a pozitív példa valamire is.

Ebben az országban még ez is elkövetkezett.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása